rockdoki 2009.09.17. 10:19

Tom Jones (1963)

Tom Jones (1963)

színes angol vígjáték
 
rendező: Tony Richardson
zeneszerző: John Addison
operatőr: Walter Lassally
 
szereplők:
Albert Finney - Tom Jones
Susannah York - Sophie
Hugh Griffith - Western
Joan Greenwood - Lady Bellaston
Diane Cilento - Molly Seagrim
Edith Evans - Miss Western
Joyce Redman - Mrs. Waters
 
Warning: Rettenetesen hosszú, csak erős idegzetűeknek, és akinek nagyon muszáj a többiek várjanak meg egy jobb bejegyzést!!!
 
Mint egy színes némafilm – így kezdődik a Tom Jones, klimpírozás háttérzenének, sürgő-forgó emberek, erős gesztusok, tipikus inzertek. E jelenetben Allworthy földbirtokos hazatér otthonában, nővéréhez, ám amikor éjszaka ágyba kíván bújni, egy csecsemőt talál a paplan alatt, a párnák közt heverészni. Pillanatok alatt összecsődül a ház népe, és ki is találják, hogy az egyik szolgálólány, Jenny Jones fia lehet, az apja pedig talán a borbély, de a lány megesküdött, hogy senkinek se árulja el az „tettes” nevét. A nőt végül elhajtják a háztól, de a gyermeket a földesúr magához veszi, és ígéretet tesz felnevelésére. Innen kezdődik kalandja Tom Jones-nak, „aki általános vélemény szerint akasztófára született”.
Tom tehát felcseperedett (nagyot ugrottunk az időben, még ha eddig két percig, a teljes stáblista alatt csak a baba képével szemezhettünk is, meglehetősen hosszú percek voltak ezek). Jóképű férfi lett, de hírhedten bajkeverő, lázadó, és gyenge jellem (s mint kiderül, nagylelkű is, ezért mások szemében bolond ember). Napjai nagy részét vadászattal tölti, és mindenféle rosszhírű leányzókkal az erdő közepén… De ha épp nem a jó ízlés (és ahogy kommentátorunk rávilágít, a cenzúra) határait feszegeti, akkor is valami csibészségen jár a feje, például a szomszéd földjén vadászni is jó móka, majd kurjongatva menekülni a dühös földesúrtól és kíséretétől szintén megjárja. Megismerjük továbbá két nevelőjét – akiknek persze egyetlen szavát se jegyezte meg soha – és a földbirtokos nővérének fiát is, aki minden tekintetben a mi hősünk ellentéte. Szorgalmas, komoly, ájtatos férfiú ő és rendkívül megveti a fattyú Tom-ot. Nyálgép, nagyon nem szimpatikus.
Tom közben a rosszhírű hölgyeménnyel, ha lehet annak nevezni, Mollyval múlatja az időt, aki ráveszi, hogy ajánlja be a szomszéd földesúr lányánál, mint cselédlány. A fiút persze nem az esze vezeti, rögtön igent mond erre is, és azonnal siet is régi barátnéjához, aki a cafat Molly csodálatos ellentéte: Sophie szép, bájos, udvarias, értelmes, vidám, és kellőképp talpraesett is.
Persze az élet nem mehetett tovább ilyen békésen, Molly pocakot növesztett, az egész falu arról beszélt, hogy felcsináltatta magát, sőt mikor a templomba is be merte tenni a lábát, a feldühödött asszonynépség szó szerint le akarta verni rajta a szégyenét. A temetőben egymásnak estek, és a földből kirángatott csontokkal verték a cafkát, de Tom igazi lovagként közbelépett, és mindenki szeme láttára kimenekítette a lányt. Felelősségérzet egy ilyen kurafiban? Úgy bizony, mint már mondtam, arany szíve van. (A téma persze nem a csak a falusiakat izgatja, a földesurak is egy igen gusztustalan, barbár vacsora közepette szintén kitárgyalta az esetet, de tényleg elég gyomorforgató volt, nem részletezem!). Szerencsére, Tom egyik látogatása során ráeszmélt, hogy Molly nem csak neki rántja fel szoknyáját, és a poronty sem az ővé lesz, és igazi megkönnyebbüléssel hagyja ott Mollyék viskóját.
A következő jelenet egy hatalmas, falu apraja-nagyja összegyűlős vadászat. Tehetősebbek lovon, többiek a kutyák, libák között, már a nap kezdetén folyik a bor, kéjenckednek az urak, és törnek –zúznak. Ha azt mondtam, hogy a vacsora jelenet barbár volt, ez szintén. Miután elkapták az őzeket, szarvasokat, ösztönlényekként pattannak le lovaikról, cincálják a véres tetemeket, és kurjongatnak saját dicsőségükre. Amiért érdemes szót ejteni erről az epizódról, az nem más, mint Sophie és Tom kapcsolatának fordulópontja. A lány lova megbokrosodik, és a hősünk gondolkodás nélkül siet, vágtat utána, hogy megmentse őt a balesettől. Nagy igyekezetében saját karját töri el, ahogy a földre vetődnek lovaikról, s azonnal Sophie magára vállalja ápolását. Mint a gyerekeknek, együtt töltött napjaik játékkal, nevetéssel, tánccal telik, egyre közelebb kerülnek, és menthetetlenül egymásba szeretnek.
Boldogságuknak két tragikus esemény vet véget:
Először is Tom Jones nevelőapja, Allworthy és annak nővére balesetet szenvednek hintójukkal, a nő el is veszti életét, s a gazda is majdnem belehal. Halálos ágyán már szét is osztogatta vagyonát, cselédei és a Ficsúr (nem jut eszembe a neve, de tudjuk kiről van szó) legnagyobb boldogságára, de az utolsó pillanatban látványos javulásnak indult. Egyedül Tom örül a hírnek, a többiek vérszemet kapnak, és minden alkalmat megragadnak ezentúl, hogy eltávolítsák a fiút a házból
A másik, kevésbé tragikus, de mindenképp bonyodalmas eset életükben Sophie nagynénjének látogatása. Az udvari matróna könnyen kiszúrja, hogy unokahúga szerelmes, de mint minden nemes, ő sem lát a szemétől. Ki mást szerethetne, mint a rangban hozzáillő Ficsúrt. Rögtön házasságközvetítésbe fognak, a birtokok egyesítése lebeg a szemük előtt, de amikor a lány bevallja valódi érzéseit, mindenki megvadul. Tom kétszínű kurafivá válik, nemes kisasszonyok megrontójává, és baklövéseit felemlegetve eltávolítják a birtokról, Allworthy enged a nyomásnak, és elküldi nevelt fiát.
Tom Jones tehát útra indul (nem tudja, de egy éjszaka Sophie is megszökik, hogy kövesse őt, de mindig lecsúsznak a találkozásról), és csatlakozik egy menetelő/fosztogató századhoz. A kocsmában azonban a nagy mulatozás közben az egyik katona beléköt, az eset tettlegességig fajul, törnek a kupák, főleg Tom fején, aki elájul, és mindenki halottnak nézi. A kapitány letartóztatja a gazembert (de szeretője, valami Mrs Waters megszökteti a bitófa elől), Tomot pedig felviszik egy szobába, ahol lábadozni kezd, s szerencsére többet már nem találkozik a hadfikkal. Persze amíg magánkívül feküdt ágyában valaki ellopta minden pénzét és most már nincstelenül kénytelen folytatni útját.
Második kalandja pont e Mrs. Waters-szel esik meg. Útközben megpillantja a rátámadó katonát, amint épp egy megtépázott ruhájú nőt próbál felakasztani a fára… Tom persze a segítségére siet, megküzd a katonával (éljen a bosszú! persze csak ráijeszt, hősünk imidzséhez nem illik a gyilkolás), és pirongó pillantásokat vet csupán a dús kebleit nehezen kordában tartó nőre, majd felajánlja neki segítségét, és elkíséri a következő városig. Egy másik úton Sophie London felé közelít, mikor az úton merő véletlenségből összetalálkozik unokatestvérével, aki pedig férjétől szokott meg, és együtt folytatják útjukat.
 
(Aki idáig eljutott az olvasásban, ne adja fel… már túl vagyunk a felén, megpróbálom kusza mondataim egyszerűsíteni, és hamar befejezni, felüdülésként pedig kaptok egy újabb képet, Tomról és Sophie-ról.)
 
Tehát Mrs. Walters és Tom Jones megszálltak egy szállodában, és aktív flörtölésbe kezdtek – ami kimerült ételük erotikusnak szánt, de meglehetősen gusztustalan elfogyasztásában. Ami után persze egymásnak estek, csak hogy az éjszaka közép megérkezett egy feldühödött férj (aki megszökött unokatestvért keresi) és Sophiék is betoppannak, így a szerelmes fruska értesül barátja hűtlenségéről, le is lépnek sietve. Tom ismét menekülőre fogja a dolgot, de belefut Sophie apjának véres karmai közé, megtudva, hogy szerelme itt járt… és innen egy burleszkszerű üldözéses jelenet indul meg: mindenki felgyorsítva fut amerre lát.
Következőre egy megfáradt útonállóval hozza össze a sors, aki elmeséli, hogy borbélyként dolgozott egy földesúrnál, de megvádolták, hogy egy bizonyos Tom Jones nevű csecsemő édesapja. Az ifjú megörül a hirtelen találkozásnak, és keblére öleli apját. Innen már együtt folytatják útjukat, s meg sem állnak Londonig.
Persze Tom feladatai között kedvese megtalálása is rangos helyet foglal el, mindennap ellátogat Sophie rokonához, de mindig elhajtják – kénytelenek lesznek a lányt egy barátnéhoz, Bellastonhoz költöztetni. A nő meghívást küld Tom Jones-nak is egy úri jelmezbálra, s a fiú, reménykedve benne, hogy Sophie várja őt ott, gondolkodás nélkül beleveti magát a mulatságba. Bellaston a fiatal lány rokonának tetteti magát, és rögtön kikezd Tommal, olyannyira, hogy kétértelmű szavaival hazacsábítja magával. Hősünk pedig, mint mindig, fut a szoknya után.
Bella ezután ajándékokkal halmozza el szeretőjét, olyan kinyalt ficsúrt farag belőle, hogy rá sem ismerünk a komisz falusi bajkeverőre… A régi szerelmespár újra egy légtérbe kerül, a lány azonban látni sem akarja Tomot többé, amiért abban a mulatóban megcsalta őt. Bella a lehető leghamarabb ki akarja házasítani Sophiet, hogy megtarthassa magának ifjú szeretőjét. Tomnak azonban kezd terhessé válni ez a kapcsolat, és úgy látja, egyetlen módja, hogy megszabaduljon a nőtől, ha megkéri a kezét, és ő megriad ettől, netán arra gondol, hogy csak a pénzére hajt.
Sophiet a lord erőszakos módszerekkel próbálja megkérni magának, mintha azzal elnyerheti szívét, hogy leteperi, és a lány segítségért sikongat… Szerencséjére apja toppan be, végre megtalálta eltévedt báránykáját, hátára kapja, és elviszi e mocskos környékről. Tom terve bejött, Bella megrémült a házassági ajánlattól, és kitiltatta házából az ifjút, de arra senki sem számított, hogy a nő egyenesen Sophie kezeibe juttatja a lánykérő levelet, tovább rontva a helyzetet a szerelmesek között. Tom ezután Sophie igazi rokonától kér segítséget – ez a hölgy is szeretne ágyba bújni vele, kifelé menet a házból azonban belefut a féltékeny férjbe, és megvívnak. Tom, hogy életét mentse leszúrja a férfit, amiért akasztófa jár.
Na ezután csak tovább bonyolítják a dolgokat, megpróbálom értelmesen leírni, de az utolsó 10 percre jutó kavarás csavar csak nagy-nagy igyekezettel követhető. Régi nevelői le akarnak fizetni ezt-azt, hogy Tomot semmi se menthesse meg végzetétől, de a szálak Mrs. Waters-höz viszik őket (öhm, a leszúrt férfit ápolgatja, hisz azon a bizonyos estén az útmenti mulatóban ők is közelebb kerültek egymáshoz, ha emlékezünk…). Közben Tom apja azért küzd, hogy találjon valakit, aki hajlandó tanúskodni fia mellett, végső kétségbeesésében ő is Mrs. Watersnél köt ki, és uram isten, ő nem más, mint Jenny Jones. Tom anyja. Bizony áám, a saját anyjával…
Ezután Mrs. Waters elmegy Allworthy-hez, és megvallja neki egy régi titkát – miszerint nem ő Tom anyja (Hál Isten!), hanem Allworthy elhunyt nővére, tehát Tom nem más, mint a földesúr egyetlen örököse. Tömegesen vonulnak tehát a vesztőhelyhez, hogy megmentsék a fiút, közben találkoznak Sophie apjával, aki megtudván, hogy a fiú nemes, sőt egy birtok ura lesz, máris hozzá akarja adni lányát. De csak mert Tom mindig is olyan szimpatikus volt neki, persze, persze… Végül pont ő fogja megmenteni a bitófán himbálózó fiút, és összeboronálják Sophie-val. Happy End.
  
Ami bejött: Nem mondom, hogy nagy szenvedés volt a film, inkább csak hosszú, de hiába erőltetem az agyam, nem tudnék kiemelni egy olyan jelenetet vagy momentumot sem, ami engem személy szerint annyira megragadott volna, hogy itt külön taglaljam.
 
trailer itt

 

 

Felhívás következik!
 
Fiatal filmesek fesztiválja – Miskolcon és Pécsen! Ha megteheted, mindenképp menj el valamelyikre, használd ki az alkalmat egy jó bulizásra, látogasd meg a kiállításokat, workshopokat, tombold végig a koncerteket, és persze nézz filmet, sokat, sokat, sokat.
 
Miskolc: szeptember 11-20. http://www.cinefest.hu/hu/hirek.html
Pécs: október 8-11. http://www.cinepecs.eu/hu/
 
 
 

 

rockdoki 2009.09.14. 19:03

Ed Wood (1994)

Ed Wood (1994)

fekete-fehér amerikai filmszatíra, vígjáték

rendező: Tim Burton
forgatókönyvíró: Scott Alexander, Larry Karaszewski
zeneszerző: Howard Shore
operatőr: Stefan Czapsky
 
szereplők:
Johnny Depp - Edward D. Wood Jr.
Martin Landau - Bela Lugosi
Sarah Jessica Parker - Dolores Fuller
Patricia Arquette - Kathy O'Hara
Bill Murray - Bunny Breckenridge
Lisa Marie – Vampira
Juliet Landau - Loretta King
 
 Rengeteg olyan filmet láttunk, amelyben egy – ráadásul pont valóságos személyről mintázott – főhős kiemelkedik bámulatos tehetségével, eszével, stb, és döcögős utakon ugyan, de eléri a neki szánt, és méltán kiérdemelt beteljesülést, a nagy betűs SIKERT. Tiszta sor, az embereket megnyugtatja a gondolat, hogy valakinek összejött.
 Tim Burton szerint viszont ennek az ellentét is szereti látni a drága közönség – de legalábbis mindenképpen látniuk kell, hisz ezért készítette el ezt a filmet. (Fanfár indul!) Egy mozgóképi szatíra a mozgókép történetének egyik legnagyobb antihőséről, a „minden idők legrosszabb filmrendezője” titulust is magáénak tudható: Edward D. Wood Jr.-ról. Mi? Hogy még csak nem is hallottunk róla? Ezt gyorsan pótolni kell, amolyan burton-stílusban!
Bámulatosan B-kategóriás főcím után a kezdő jelenetben szinte minden benne van, amit a továbbiakban elvárhatunk. Ed Wood egy három-négy fős társulattal előadatja legújabb színpadra szánt darabját: a színészek tehetségtelenek (az angyal szerepben lavírozó szőkeség, Ed barátnője sem kivétel ez alól), a dialógusok laposak, az egész bukásra ítéltetett, csak úgy mint bármi, amit ezután Mr. Wood készíteni fog. Egyedül a rendező élvezi a kusza mondatokat, átszellemült arccal motyogja maga elé hősei monológját – és jobb ha megszokjuk ezt a pillantást, ezt a széles, letörhetetlen mosolyt, mert nagyon ritka kivételektől eltekintve ez Ed Wood maga. Darabját persze lehúzzák, de ez egyetlen átforgolódott éjszakát okoz csupán (a probléma pedig, hogy a siker késik, ő már harminc éves, példaképe, Orson Welles 26 volt, mikor megírta és rendezte az Aranypolgárt).
 Ezután rendezőnk folytatja „civil” munkáját a hollywoodi stúdió díszletei között, miközben nyitva tartja a fülét, és amint megtudja, hogy egy nemátalakító műtéten átesett egykori transzvesztita eladja történetének megfilmesítési jogát, abban a pillanatban ott kopog egy producer ajtaján, hogy Ő lesz az, aki ezt megírja, és meg is rendezi, hisz van egy aduásza. Tökéletesen átlátja a helyzetet, hisz jómaga is szeret női ruhákba bújni, a harisnyák, melltartók, bugyik megnyugtatják őt. A producer persze azonnal elküldi, (itt van egy olyan pillanat, mikor mintha Ed arcáról lefagyna a mosoly), de hazafelé ballagva az utcán valami igazán fantasztikus dolog történik vele! Bepillant egy termetes kirakat ablakán, és egy férfit lát egy koporsóban pihenni, szertartásos pózban. Bela Lugosi próbálgatja legújabb fekvőhelyét. És ha nekünk, nézőnknek eddig nem tűnt volna fel az Ed szobájának falát díszítő hatalmas Dracula és (ha emlékezetem nem csal) Black cat poszter, most szóban is megerősíti számunkra, hogy ő hatalmas rajongója a magyar származású horror-legendának. Olyannyira, hogy az újabb elutasítást azonnal el is felejti, napját bearanyozza a legújabb barátság, ami közte és a koros sztár között köttetett.
 Bela meglehetősen ramaty állapotba került így, hetven valahány éves korára, az állandó morfiumos injekciója nélkül már nehezen birkózik meg a mindennapokkal (nem azért, mert fájdalommal küszködik, magyarán szólva is függő lett az évek során), ahhoz viszont pénzhez kell jutnia. Itt jön egy újabb zseniális ötlet á la Ed Wood. Ráveszi a producert, hogy egy hét alatt hadd írja meg és forgassa le a transzvesztitás filmet, cserébe elintézi, hogy Bela Lugosi szerepeljen benne. Erre már csak-csak rábólintanak, és így készül el a Glen vagy Glenda, a szoknyába, magassarkúba, és kasmír pulcsiba bújt Ed Wood saját főszereplésével. Borzalmas végeredménnyel. A filmes berkekben azonban híre megy a szalagnak, de mindenki szent meggyőződéssel állítja: ez csupán egy vicc lehet, senki sem készít komolyan ennyire szörnyű filmet.
 Pedig van, aki igen, és nem is egyet. Következő filmötlete (Az atom arája) pillanatok alatt megfogan fejében, a gonosz tudós szerepére adott barátja Bela, az aranyszívű melák szerepére pedig egy páratlanul csúf pankrátort szerződtet. A dolog azonban nem megy olyan könnyen, ilyen ötletet egy épeszű ember sem támogatna. Állandó fogadásokat rendeznek, hogy a filmet reklámozzák, és befektetőket keressenek, még a tévés személyiséget, Vampírát is megpróbálják megnyerni maguknak – ez előbb-utóbb sikerül is fog, csak annyi kellett hozzá, hogy az extravagáns, leginkább Morticia Addamsre hasonlító hölgyet kirúgják állásából.
 A film többszöri próbálkozással ugyan, de elkészült. (A legjobb jelenet persze a tudós és a hatalmas polip végső csatája a tóban – vagyis a morfiumadagjától és alkoholtól túlpörgött Lugosi egy műanyag, mozdulatlan polipot tekerget maga körül és vergődnek a pocsolyában, mintha az állat fojtogatná őt.) A mű tehát elkészült, (húsüzemi afterparty, ahol a nőnek öltözött Ed merész, hastáncos mulatságokkal szórakoztatja többieket, egyedül barátnője nem díjazza a dolgot, megelégelve a dolgokat szakít is hősünkkel), majd annak rendje és módja szerint következik a bukás. Mielőtt teljesen beégnének, és menekülniük kellene saját premierjükről, Lugosi, eljutva arra a szintre, hogy már nincs miből fenntartania magát, a drogok is felemésztik teljesen, mind fizikailag mind szellemileg, úgy dönt, elvonó kúrára megy. Ed nap mint nap meglátogatja őt, és a váróban találkozik egy horror- és filmmániás szőkeséggel, akire nyugodtan rábízhatja a titkát a női ruhákról, a lány ennek ellenére is beleszeret. Pénz szűkében azonban kénytelen lesz hazavinni öreg barátját, és hogy megnyugtassa őt, talán hogy kedvében járjon, felvesz vele néhány jelenetet, mintha még egy filmre készülnének. Egy este azonban Lugosi végleg a túlvilág gyermeke lesz, és ahogy a narrátorunk megemlíti, hiába temették el Dracula köpenyében, többet nem kelt ki a sírból.
 Ed Wood hamar kerít egy történetet a Lugosival felvett jelenet köré, de ez addig pihentetnie kell, amíg házmesterét és annak egyház közösségét rá nem veszi, hogy támogassa a kasszasiker film elkészítésében (az öregurak a 12 apostolról akartak filmet csinálni, szám szerint 12-t, de csak egyre lett volna pénz, ezért Ed nagylelkűen felajánlotta segítségét, forgatókönyvét, amivel tuti meggazdagodnak, és elkészíthetik a másik 12 filmet). Sőt, sztárvendéget is szerepeltetnének, méghozzá Lugosi Bélát – egy dublőr közreműködésével, aki nem lesz más, mint Ed barátnőjének csontkovácsa. Amennyiben eltakarja a száját, szemei és homloka mintha Béláé lennének.
 Az egész stáb megkeresztelkedik a támogatásért, és neki is állnak forgatni, de persze a befektetők szeretnék, ha a sírrablós-ufós-vámpíros filmjük ne lenne ennyire istenkáromló, ott szólnak bele a munkába, ahol csak lehet. Ed egy fáradt, kétségbeesett pillanatában a női ruhákhoz fordul megnyugvásért, amiért csak még nagyobb fejmosást kap, és már majdnem feladja a filmet, amikor egy kocsmában iszogatva megpillantja Orson Wellest, és elsírhatja fájdalmát neki, hogy mennyire megnehezítik a körülmények egy művész feladatát, valahol megnyugtatja, hogy a nagy rendező is ugyanazokkal a nehézségekkel küzd – de soha nem szabad feladni, a jó filmért, az álmaikért megéri harcolni. Ed végül újra belelendül a munkába, győzedelmi háttérzene mellett lendületesen leforgatja a filmet, elmennek a premierre, és már-már mi, nézők is hinni kezdünk benne, hogy ez most összejön neki. Könnyekig hatódva nézi végig az ősbemutatóját, majd megkéri szerelme kezét a szakadó esőben és rögtön kocsiba pattannak, hogy összeházasodjanak – tökéletes vége lenne egy hagyományos sikertörténetnek, ha itt rögtön a stáblistával folytatnánk. De nem így történik.  
 A narrációból megtudjuk, mi történt hőseinkkel ezután. Ed életében igazi sikert soha nem ért el, egyre lejjebb süllyedt, alkoholistaként, szex-horrorfilmek rendezőjeként végezte – halála után két évvel elnyerte a nem túl hízelgő titulust, s ezzel világhírnévre és rajongói táborra is szert tett.
 
Ami bejött:
- A már emlegetett hihetetlenül B-kat főcím, a műsírokra felírt főszereplőkkel, és hátborzongatónak szánt zenével.
- A színvak operatőr, de minek is a színekkel bajlódni egy fekete-fehér film készítése közben, elég az árnyalatokra figyelni.
- A dialógusok. „-Mi kell egy filmhez, hogy tuti kasszasiker legyen? –Csöcsök!”, és az állandóan visszatérő poén: „-Lugosi! –Az még él?”
- És ha már itt tartunk, minden, amit Martin Landau csinált, nem véletlen az a mellékszereplői Oscar. Egyik pillanatban egy megfáradt, lesüllyedt sztár, aki nem kerülheti el végzetét, az öregséget, de a legkisebb filmszerepnek is örülni tud, máskor ifjonc módjára ugrik, játszik (és rengeteget káromkodik, főleg ha nagy ellenfele Boris Karloff kerül szóba), hála a morfiumos löketnek, máskor pedig majd megszakad az ember szíve, hogy ennyire beteg, és függő, és azok a könnyek…
 
trailer itt

 

Rendhagyó bejegyzés I.

Fogalmak egy csokorba gyűjtve, címszavakba sűrítve - cél a könnyebb tanulás, emlékezetünk felfrissítése. Első adag, csak meg ne feküdje a gyomrunkat, további frissítés várható!
(Forrás: Film- és médiafogalmak kis szótára, ha valamit nem így tanultatok – van, amit én se – azért elnézést kérek, nincs mit tenni, most ezt kell szeretni.)
 
A:
-          adaptáció: valamely műalkotás (regény, novella, dráma, zenemű) átdolgozása filmre az eredeti szelleméhez hűen.
-          animáció: mozgóképi megjelenítés egyik technikája
-          ansnitt: beállítástípus, egyik szereplő háta mögül, félprofilját a képbe komponálva rögzítenek a szituációt.
-          áttűnés: képváltási megoldás, snittek összekopírozása
 
B:
-          beállítást/snitt: vágástól vágásig terjedő filmszerkezeti egység
-         belső montázs/belső vágás: felvétel közben, vágás nélkül létrehozott montázs (gépmozgással, kép tágítással, zoommal, stb.)
-          blende: objektívban található filmrekesz, mellyel szabályozható a szalagra jutó fény mennyisége
 
C/Cs:
-          cselekmény: az az eseménysor, amely a filmelbeszélésben megjelenik, s amelyből a néző következtethet a film történetére.
 
D:
-          daruzás: kran, függőleges kameramozgás
-          derítés: fényirányok egyike, a kamera felől világítja meg a szereplőket.
-          dialógus: párbeszédek.
-          diegetikus elemek: a cselekményvilág részeként feltűnő elem (pl a rádióból szóló zene, stb.). Nondiegetikus elem: kívül esnek a cselekményvilágon (pl kísérőzene, narrátorszöveg, feliratok, stb.)
-          dramaturgia: a konfliktus felépülésének és megoldásának a rendje.
 
E:
-          elbeszélés: a film sajátos meseszövésének, tagolásának, előadási módjának együttese.
-          ellenbeállítás (ellensnitt): jelenetek bizonyos típusa, mikor a beállítás ellenoldali párját is rögzítik
-          epizód: filmelbeszélés eleme, olyan események ábrázolása, melyeknek nincs közvetlen, döntő hatása a cselekményre (jellemzés, leírás, oksági háló kiépítése)
-          expozíció:  elbeszélés kezdeti, bevezető szakasza (alapvető információk, szereplők, szituáció megismerése)
 
F:
-          fabula: történet
-          fahrt: kocsizás, horizontális kameramozgás
-          fáziskép: pillanatfelvétel, frame, a mozgókép alkotóeleme
-          félközeli: second plán, képkivágás egy fajtája
-          film formanyelv: stílus
-          flashback: visszapillantás, a cselekmény múltbeli eseményeit elbeszélő képsor
-        fordulat: filmelbeszélés eleme, mely döntő változást hoz a cselekmény kibontakozásában
-          függőleges montázs: hang és kép, ill. különböző hangsávokon rögzített hangok montázsviszonya
 
J:
-          jelenet: elbeszélés nagyobb szerkezeti egysége, határait többnyire a nagyobb tér- és időugrások jelzik.
 
K:
-         kameramozgás: kamera mozgási lehetőségei egy-egy beállításban a kiinduló helyzethez képest. pl: svenk (panorámázás), lendítés, fahrt (kocsizás), kran (daruzás)
-         közelkép: premier plán
 
M:
-          maszk/maszkolás: 1. trükk, mely során kitakarják a látvány egy részét (kör vagy medalion alakú szűkítés) 2. smink
-          mélységélesség: a néző a fókuszban lévő tárgy előtti és mögötti tartományban is élesnek látja a képet
-          montázs: a film képsorainak összeillesztése, összevágása (mechanikus, informatív, asszociatív, intellektuális, függőleges)
-          műfaj, zsáner: filmek rokonsági csoportjai, többnyire hasonló történeteket dolgoznak fel, hasonló konfliktusokat ábrázolnak, hasonló formai eszközökkel
 
N:
-          narráció: szöveges vagy hangos kommentár
 
P:
-          plán: képkivágás, a kamera és a képtárgy mértékviszonya, mértéke az emberi alak. Premier plán (közeli), second plán (félközeli), totál plán
 
S/Sz:
-          stílus: mozgóképi kifejezőeszközök alkalmazásának sajátos módja (narráció, montázs, fény, plán, hang, zene, színészi játék egy-egy filmalkotó műveire jellemző rendszere)
-          szubjektív kamera: beállítás típus, kamera nézőpontja valamelyik szereplő tekintetével azonosul
-          szüzsé: téma, tárgy, fabula (történet) ellentéte, a cselekmény, amelyből a néző maga alkotja meg a fabulát.
 
T:
-          történet: néző következtetéseinek összessége, a kezdet és a vég behatárolta teljesség
 
V:
-          vágás:  utómunka, a vágóasztalon áll össze a film, folyamatosságot, ritmust biztosítva neki
 
Z:
-          zoom: gumiobjektív, különböző fókusztávolságokra állítható, közeli képek és nagylátószögű felvételek gyors váltakozása

 

4 komment

Címkék: fogalmak

Sunset Boulevard - Alkony sugárút (1950)

fekete-fehér amerikai filmdráma

 

írta és rendezte: Billy Wilder

forgatókönyvíró: Billy Wilder, Charles Brackett, D. M. Marshman Jr.

operatőr: John F. Seitz 

William Holden - Joe Gillis

Gloria Swanson - Norma Desmond

Erich von Stroheim - Max Von Mayerling

Nancy Olson - Betty Schaefer

     A helyszínünk a címben megjelölt hollywoodi utca, a filmsztárok kedvenc lakóhelye, ahol minden két-három (négy-öt) szintes villához tartozik legalább egy úszómedence, egy teniszpálya, három garázs (persze a megfelelő járgánnyal) - és még sorolhatnánk az egyéb kiegészítőket, ami csak szemszájnak ingere.

      A film egy gyilkossággal kezdődik. A kezdő jelenetben egy jobb korokat megélt villa (melynek tulajdonosnője egy szintén jobb korokat megélt, a némafilmes korszakban valóságos sztárként ünnepelt Norma Desmond) medencéjéből a rendőrség és több tucat szenzációhajhász újságíró egy férfi (Joe Gillis) holttestét halássza ki. Egy jelentéktelen, másodrendű forgatókönyvírót lőttek itt le, ahogy ezt pontosítja számunkra a narrátor – aki nem más, mint a szóban forgó, mostanra már kihűlt író.

     Ez a vége a történetnek, de Joe, szívélyes halott barátunk úgy érzi, muszáj megosztania velünk az előzményeket és visszavisz minket fél évvel a végzetes nap elé. A még nagyon is jó színben lévő Joe épp egy újabb filmötleten dolgozik (amelyek nála rendre vagy „nem túl eredeti”, vagy „túlságosan is eredeti” lesz ahhoz, hogy bármelyik stúdió rábólintson végre), mikor két tagbaszakadt fiatalember cövekel le küszöbén, és tartozásai fejében le akarják foglalni kocsiját. Hősünk ezután nekivág, és kölcsön utáni vadászata során már-már odáig jut, hogy vissza kellene menni a kisvárosba, ahonnan való, és újságírónak állhatna. Unalmas, de jobb, mint az éhhalál. Szerencsére – a végeredményt látva inkább szerencsétlenségére – egy autós üldözés végén, miután sikerült megmenekülnie a pénzbehajtóktól, egy ütött-kopott, lakatlannak tűnő villába keveredik az Alkony Sugárúton.

      Itt találkozik Norma és Joe, és veszi kezdetét egy igen különleges kapcsolat. Norma gyűlöli a modern filmet, szerinte a színek, de legfőképp a hang, a dialógusok megölik a mozi lényegét, a művészetet, így hát megírt egy könyvet (Salome történetéből), egy filmötletet, ahol a dialógusokat egészen lecsökkentette, a drámaiságra fektette a hangsúlyt, és saját kifejező tekintetének. Nincs olyan jelenet, ahol a színésznő ne tűnne fel saját elképzelései szerint – ez az álma, a rivaldafényben pompázni ismét. Nem tudja, hogy már alig akad az új generációból, aki emlékezne nevére, nem is sejti, hogy inasa, Max (egyben első férje, és első rendezője, aki felfedezte őt) küldözgeti a rajongói leveleket, és el sem tudja képzelni, hogy a házába keveredett író nem azért vállalja, hogy segít átfogalmazni, rendbe szedni a forgatókönyvet, mert lenyűgözi az, egyszerűen csak pénzre van szüksége. Norma a milliomosok könnyedségével lepi meg új házi kis kedvencét (talán erre utalhat, hogy eddigi háziállatát, a majmot az első éjszaka szertartásosan eltemetik?) mindenféle ajándékkal, ruhákkal, cigarettatartóval, stb. a férfi pedig nem rest ezt maximálisan kihasználni.

     Kapcsolatuk nem zökkenőmentes, de jó úton halad, Joe megszereti a kényelmet, hamarosan a nő szeretője lesz, de ez a látszatboldogság nem tarthat sokáig. A férfi beleszeret barátja mennyasszonyába, Bettybe, akivel közös forgatókönyv írásába fognak, miközben Norma beleéli magát abba a csalfa hitbe, hogy újra kamerák elé állhat, pedig a régi stúdiójának eszébe sincs megfilmesíti képtelen könyvét.

     Summa summarum, az „álompár” kapcsolatának csúfos kenyértörés lesz vége, amelynek részletet már jól ismerjük – egy golyó a hasba, és kettő a hátába, majd egy kellemes merülés a medence vizében. De Norma álma valóra vált, vakuk villanása, kamerák éles szeme láttára vonulhat le a villa lépcsőjén, valószínűleg a rendőrök karjai közé.   

 

Ami bejött: Egyrészt a narrátor szerepében tündöklő hulla, és morfondírozása arról, hogy amikor kihúzzák a vízből, milyen kedvesen, óvatosan bánnak vele, ahogy csak a halottakkal tudnak az emberek. Másrészt pedig Gloria Swanson, mint Norma. Kétségem sem volt felőle, hogy ez a nő elmebeteg (gratula hozzá a sminkeseknek is, sokat dob rajta). Ugyanakkor kedvenc jelenetem, a szerelmes karakterét játszva, hisz ez is csak egy szerep lehetett csupán, előbb az asztalon táncol, majd Charlie Chaplinnek öltözve bohóckodik fiújának – tényleg elragadó volt, ott kedvelni kellett. 

 

trailer itt

1 komment

Címkék: filmdráma

süti beállítások módosítása