színes angol vígjáték

 

rendező: Tony Richardson

zeneszerző: John Addison

operatőr: Walter Lassally

 

szereplők:

Albert Finney - Tom Jones

Susannah York - Sophie

Hugh Griffith - Western

Joan Greenwood - Lady Bellaston

Diane Cilento - Molly Seagrim

Edith Evans - Miss Western

Joyce Redman - Mrs. Waters

 

Warning: Rettenetesen hosszú, csak erős idegzetűeknek, és akinek nagyon muszáj a többiek várjanak meg egy jobb bejegyzést!!!

 

Mint egy színes némafilm – így kezdődik a Tom Jones, klimpírozás háttérzenének, sürgő-forgó emberek, erős gesztusok, tipikus inzertek. E jelenetben Allworthy földbirtokos hazatér otthonában, nővéréhez, ám amikor éjszaka ágyba kíván bújni, egy csecsemőt talál a paplan alatt, a párnák közt heverészni. Pillanatok alatt összecsődül a ház népe, és ki is találják, hogy az egyik szolgálólány, Jenny Jones fia lehet, az apja pedig talán a borbély, de a lány megesküdött, hogy senkinek se árulja el az „tettes” nevét. A nőt végül elhajtják a háztól, de a gyermeket a földesúr magához veszi, és ígéretet tesz felnevelésére. Innen kezdődik kalandja Tom Jones-nak, „aki általános vélemény szerint akasztófára született”.

Tom tehát felcseperedett (nagyot ugrottunk az időben, még ha eddig két percig, a teljes stáblista alatt csak a baba képével szemezhettünk is, meglehetősen hosszú percek voltak ezek). Jóképű férfi lett, de hírhedten bajkeverő, lázadó, és gyenge jellem (s mint kiderül, nagylelkű is, ezért mások szemében bolond ember). Napjai nagy részét vadászattal tölti, és mindenféle rosszhírű leányzókkal az erdő közepén… De ha épp nem a jó ízlés (és ahogy kommentátorunk rávilágít, a cenzúra) határait feszegeti, akkor is valami csibészségen jár a feje, például a szomszéd földjén vadászni is jó móka, majd kurjongatva menekülni a dühös földesúrtól és kíséretétől szintén megjárja. Megismerjük továbbá két nevelőjét – akiknek persze egyetlen szavát se jegyezte meg soha – és a földbirtokos nővérének fiát is, aki minden tekintetben a mi hősünk ellentéte. Szorgalmas, komoly, ájtatos férfiú ő és rendkívül megveti a fattyú Tom-ot. Nyálgép, nagyon nem szimpatikus.

Tom közben a rosszhírű hölgyeménnyel, ha lehet annak nevezni, Mollyval múlatja az időt, aki ráveszi, hogy ajánlja be a szomszéd földesúr lányánál, mint cselédlány. A fiút persze nem az esze vezeti, rögtön igent mond erre is, és azonnal siet is régi barátnéjához, aki a cafat Molly csodálatos ellentéte: Sophie szép, bájos, udvarias, értelmes, vidám, és kellőképp talpraesett is.

Persze az élet nem mehetett tovább ilyen békésen, Molly pocakot növesztett, az egész falu arról beszélt, hogy felcsináltatta magát, sőt mikor a templomba is be merte tenni a lábát, a feldühödött asszonynépség szó szerint le akarta verni rajta a szégyenét. A temetőben egymásnak estek, és a földből kirángatott csontokkal verték a cafkát, de Tom igazi lovagként közbelépett, és mindenki szeme láttára kimenekítette a lányt. Felelősségérzet egy ilyen kurafiban? Úgy bizony, mint már mondtam, arany szíve van. (A téma persze nem a csak a falusiakat izgatja, a földesurak is egy igen gusztustalan, barbár vacsora közepette szintén kitárgyalta az esetet, de tényleg elég gyomorforgató volt, nem részletezem!). Szerencsére, Tom egyik látogatása során ráeszmélt, hogy Molly nem csak neki rántja fel szoknyáját, és a poronty sem az ővé lesz, és igazi megkönnyebbüléssel hagyja ott Mollyék viskóját.

A következő jelenet egy hatalmas, falu apraja-nagyja összegyűlős vadászat. Tehetősebbek lovon, többiek a kutyák, libák között, már a nap kezdetén folyik a bor, kéjenckednek az urak, és törnek –zúznak. Ha azt mondtam, hogy a vacsora jelenet barbár volt, ez szintén. Miután elkapták az őzeket, szarvasokat, ösztönlényekként pattannak le lovaikról, cincálják a véres tetemeket, és kurjongatnak saját dicsőségükre. Amiért érdemes szót ejteni erről az epizódról, az nem más, mint Sophie és Tom kapcsolatának fordulópontja. A lány lova megbokrosodik, és a hősünk gondolkodás nélkül siet, vágtat utána, hogy megmentse őt a balesettől. Nagy igyekezetében saját karját töri el, ahogy a földre vetődnek lovaikról, s azonnal Sophie magára vállalja ápolását. Mint a gyerekeknek, együtt töltött napjaik játékkal, nevetéssel, tánccal telik, egyre közelebb kerülnek, és menthetetlenül egymásba szeretnek.

Boldogságuknak két tragikus esemény vet véget:

Először is Tom Jones nevelőapja, Allworthy és annak nővére balesetet szenvednek hintójukkal, a nő el is veszti életét, s a gazda is majdnem belehal. Halálos ágyán már szét is osztogatta vagyonát, cselédei és a Ficsúr (nem jut eszembe a neve, de tudjuk kiről van szó) legnagyobb boldogságára, de az utolsó pillanatban látványos javulásnak indult. Egyedül Tom örül a hírnek, a többiek vérszemet kapnak, és minden alkalmat megragadnak ezentúl, hogy eltávolítsák a fiút a házból

A másik, kevésbé tragikus, de mindenképp bonyodalmas eset életükben Sophie nagynénjének látogatása. Az udvari matróna könnyen kiszúrja, hogy unokahúga szerelmes, de mint minden nemes, ő sem lát a szemétől. Ki mást szerethetne, mint a rangban hozzáillő Ficsúrt. Rögtön házasságközvetítésbe fognak, a birtokok egyesítése lebeg a szemük előtt, de amikor a lány bevallja valódi érzéseit, mindenki megvadul. Tom kétszínű kurafivá válik, nemes kisasszonyok megrontójává, és baklövéseit felemlegetve eltávolítják a birtokról, Allworthy enged a nyomásnak, és elküldi nevelt fiát.

Tom Jones tehát útra indul (nem tudja, de egy éjszaka Sophie is megszökik, hogy kövesse őt, de mindig lecsúsznak a találkozásról), és csatlakozik egy menetelő/fosztogató századhoz. A kocsmában azonban a nagy mulatozás közben az egyik katona beléköt, az eset tettlegességig fajul, törnek a kupák, főleg Tom fején, aki elájul, és mindenki halottnak nézi. A kapitány letartóztatja a gazembert (de szeretője, valami Mrs Waters megszökteti a bitófa elől), Tomot pedig felviszik egy szobába, ahol lábadozni kezd, s szerencsére többet már nem találkozik a hadfikkal. Persze amíg magánkívül feküdt ágyában valaki ellopta minden pénzét és most már nincstelenül kénytelen folytatni útját.

Második kalandja pont e Mrs. Waters-szel esik meg. Útközben megpillantja a rátámadó katonát, amint épp egy megtépázott ruhájú nőt próbál felakasztani a fára… Tom persze a segítségére siet, megküzd a katonával (éljen a bosszú! persze csak ráijeszt, hősünk imidzséhez nem illik a gyilkolás), és pirongó pillantásokat vet csupán a dús kebleit nehezen kordában tartó nőre, majd felajánlja neki segítségét, és elkíséri a következő városig. Egy másik úton Sophie London felé közelít, mikor az úton merő véletlenségből összetalálkozik unokatestvérével, aki pedig férjétől szokott meg, és együtt folytatják útjukat.

 

(Aki idáig eljutott az olvasásban, ne adja fel… már túl vagyunk a felén, megpróbálom kusza mondataim egyszerűsíteni, és hamar befejezni, felüdülésként pedig kaptok egy újabb képet, Tomról és Sophie-ról.)

 

Tehát Mrs. Walters és Tom Jones megszálltak egy szállodában, és aktív flörtölésbe kezdtek – ami kimerült ételük erotikusnak szánt, de meglehetősen gusztustalan elfogyasztásában. Ami után persze egymásnak estek, csak hogy az éjszaka közép megérkezett egy feldühödött férj (aki megszökött unokatestvért keresi) és Sophiék is betoppannak, így a szerelmes fruska értesül barátja hűtlenségéről, le is lépnek sietve. Tom ismét menekülőre fogja a dolgot, de belefut Sophie apjának véres karmai közé, megtudva, hogy szerelme itt járt… és innen egy burleszkszerű üldözéses jelenet indul meg: mindenki felgyorsítva fut amerre lát.

Következőre egy megfáradt útonállóval hozza össze a sors, aki elmeséli, hogy borbélyként dolgozott egy földesúrnál, de megvádolták, hogy egy bizonyos Tom Jones nevű csecsemő édesapja. Az ifjú megörül a hirtelen találkozásnak, és keblére öleli apját. Innen már együtt folytatják útjukat, s meg sem állnak Londonig.

Persze Tom feladatai között kedvese megtalálása is rangos helyet foglal el, mindennap ellátogat Sophie rokonához, de mindig elhajtják – kénytelenek lesznek a lányt egy barátnéhoz, Bellastonhoz költöztetni. A nő meghívást küld Tom Jones-nak is egy úri jelmezbálra, s a fiú, reménykedve benne, hogy Sophie várja őt ott, gondolkodás nélkül beleveti magát a mulatságba. Bellaston a fiatal lány rokonának tetteti magát, és rögtön kikezd Tommal, olyannyira, hogy kétértelmű szavaival hazacsábítja magával. Hősünk pedig, mint mindig, fut a szoknya után.

Bella ezután ajándékokkal halmozza el szeretőjét, olyan kinyalt ficsúrt farag belőle, hogy rá sem ismerünk a komisz falusi bajkeverőre… A régi szerelmespár újra egy légtérbe kerül, a lány azonban látni sem akarja Tomot többé, amiért abban a mulatóban megcsalta őt. Bella a lehető leghamarabb ki akarja házasítani Sophiet, hogy megtarthassa magának ifjú szeretőjét. Tomnak azonban kezd terhessé válni ez a kapcsolat, és úgy látja, egyetlen módja, hogy megszabaduljon a nőtől, ha megkéri a kezét, és ő megriad ettől, netán arra gondol, hogy csak a pénzére hajt.

Sophiet a lord erőszakos módszerekkel próbálja megkérni magának, mintha azzal elnyerheti szívét, hogy leteperi, és a lány segítségért sikongat… Szerencséjére apja toppan be, végre megtalálta eltévedt báránykáját, hátára kapja, és elviszi e mocskos környékről. Tom terve bejött, Bella megrémült a házassági ajánlattól, és kitiltatta házából az ifjút, de arra senki sem számított, hogy a nő egyenesen Sophie kezeibe juttatja a lánykérő levelet, tovább rontva a helyzetet a szerelmesek között. Tom ezután Sophie igazi rokonától kér segítséget – ez a hölgy is szeretne ágyba bújni vele, kifelé menet a házból azonban belefut a féltékeny férjbe, és megvívnak. Tom, hogy életét mentse leszúrja a férfit, amiért akasztófa jár.

Na ezután csak tovább bonyolítják a dolgokat, megpróbálom értelmesen leírni, de az utolsó 10 percre jutó kavarás csavar csak nagy-nagy igyekezettel követhető. Régi nevelői le akarnak fizetni ezt-azt, hogy Tomot semmi se menthesse meg végzetétől, de a szálak Mrs. Waters-höz viszik őket (öhm, a leszúrt férfit ápolgatja, hisz azon a bizonyos estén az útmenti mulatóban ők is közelebb kerültek egymáshoz, ha emlékezünk…). Közben Tom apja azért küzd, hogy találjon valakit, aki hajlandó tanúskodni fia mellett, végső kétségbeesésében ő is Mrs. Watersnél köt ki, és uram isten, ő nem más, mint Jenny Jones. Tom anyja. Bizony áám, a saját anyjával…

Ezután Mrs. Waters elmegy Allworthy-hez, és megvallja neki egy régi titkát – miszerint nem ő Tom anyja (Hál Isten!), hanem Allworthy elhunyt nővére, tehát Tom nem más, mint a földesúr egyetlen örököse. Tömegesen vonulnak tehát a vesztőhelyhez, hogy megmentsék a fiút, közben találkoznak Sophie apjával, aki megtudván, hogy a fiú nemes, sőt egy birtok ura lesz, máris hozzá akarja adni lányát. De csak mert Tom mindig is olyan szimpatikus volt neki, persze, persze… Végül pont ő fogja megmenteni a bitófán himbálózó fiút, és összeboronálják Sophie-val. Happy End.

  

Ami bejött: Nem mondom, hogy nagy szenvedés volt a film, inkább csak hosszú, de hiába erőltetem az agyam, nem tudnék kiemelni egy olyan jelenetet vagy momentumot sem, ami engem személy szerint annyira megragadott volna, hogy itt külön taglaljam.

 

trailer itt