rendező: Tim Burton

forgatókönyvíró: Scott Alexander, Larry Karaszewski

zeneszerző: Howard Shore

operatőr: Stefan Czapsky

 

szereplők:

Johnny Depp - Edward D. Wood Jr.

Martin Landau - Bela Lugosi

Sarah Jessica Parker - Dolores Fuller

Patricia Arquette - Kathy O'Hara

Bill Murray - Bunny Breckenridge

Lisa Marie – Vampira

Juliet Landau - Loretta King

 

 Rengeteg olyan filmet láttunk, amelyben egy – ráadásul pont valóságos személyről mintázott – főhős kiemelkedik bámulatos tehetségével, eszével, stb, és döcögős utakon ugyan, de eléri a neki szánt, és méltán kiérdemelt beteljesülést, a nagy betűs SIKERT. Tiszta sor, az embereket megnyugtatja a gondolat, hogy valakinek összejött.

 Tim Burton szerint viszont ennek az ellentét is szereti látni a drága közönség – de legalábbis mindenképpen látniuk kell, hisz ezért készítette el ezt a filmet. (Fanfár indul!) Egy mozgóképi szatíra a mozgókép történetének egyik legnagyobb antihőséről, a „minden idők legrosszabb filmrendezője” titulust is magáénak tudható: Edward D. Wood Jr.-ról. Mi? Hogy még csak nem is hallottunk róla? Ezt gyorsan pótolni kell, amolyan burton-stílusban!

Bámulatosan B-kategóriás főcím után a kezdő jelenetben szinte minden benne van, amit a továbbiakban elvárhatunk. Ed Wood egy három-négy fős társulattal előadatja legújabb színpadra szánt darabját: a színészek tehetségtelenek (az angyal szerepben lavírozó szőkeség, Ed barátnője sem kivétel ez alól), a dialógusok laposak, az egész bukásra ítéltetett, csak úgy mint bármi, amit ezután Mr. Wood készíteni fog. Egyedül a rendező élvezi a kusza mondatokat, átszellemült arccal motyogja maga elé hősei monológját – és jobb ha megszokjuk ezt a pillantást, ezt a széles, letörhetetlen mosolyt, mert nagyon ritka kivételektől eltekintve ez Ed Wood maga. Darabját persze lehúzzák, de ez egyetlen átforgolódott éjszakát okoz csupán (a probléma pedig, hogy a siker késik, ő már harminc éves, példaképe, Orson Welles 26 volt, mikor megírta és rendezte az Aranypolgárt).

 Ezután rendezőnk folytatja „civil” munkáját a hollywoodi stúdió díszletei között, miközben nyitva tartja a fülét, és amint megtudja, hogy egy nemátalakító műtéten átesett egykori transzvesztita eladja történetének megfilmesítési jogát, abban a pillanatban ott kopog egy producer ajtaján, hogy Ő lesz az, aki ezt megírja, és meg is rendezi, hisz van egy aduásza. Tökéletesen átlátja a helyzetet, hisz jómaga is szeret női ruhákba bújni, a harisnyák, melltartók, bugyik megnyugtatják őt. A producer persze azonnal elküldi, (itt van egy olyan pillanat, mikor mintha Ed arcáról lefagyna a mosoly), de hazafelé ballagva az utcán valami igazán fantasztikus dolog történik vele! Bepillant egy termetes kirakat ablakán, és egy férfit lát egy koporsóban pihenni, szertartásos pózban. Bela Lugosi próbálgatja legújabb fekvőhelyét. És ha nekünk, nézőnknek eddig nem tűnt volna fel az Ed szobájának falát díszítő hatalmas Dracula és (ha emlékezetem nem csal) Black cat poszter, most szóban is megerősíti számunkra, hogy ő hatalmas rajongója a magyar származású horror-legendának. Olyannyira, hogy az újabb elutasítást azonnal el is felejti, napját bearanyozza a legújabb barátság, ami közte és a koros sztár között köttetett.

 Bela meglehetősen ramaty állapotba került így, hetven valahány éves korára, az állandó morfiumos injekciója nélkül már nehezen birkózik meg a mindennapokkal (nem azért, mert fájdalommal küszködik, magyarán szólva is függő lett az évek során), ahhoz viszont pénzhez kell jutnia. Itt jön egy újabb zseniális ötlet á la Ed Wood. Ráveszi a producert, hogy egy hét alatt hadd írja meg és forgassa le a transzvesztitás filmet, cserébe elintézi, hogy Bela Lugosi szerepeljen benne. Erre már csak-csak rábólintanak, és így készül el a Glen vagy Glenda, a szoknyába, magassarkúba, és kasmír pulcsiba bújt Ed Wood saját főszereplésével. Borzalmas végeredménnyel. A filmes berkekben azonban híre megy a szalagnak, de mindenki szent meggyőződéssel állítja: ez csupán egy vicc lehet, senki sem készít komolyan ennyire szörnyű filmet.

 Pedig van, aki igen, és nem is egyet. Következő filmötlete (Az atom arája) pillanatok alatt megfogan fejében, a gonosz tudós szerepére adott barátja Bela, az aranyszívű melák szerepére pedig egy páratlanul csúf pankrátort szerződtet. A dolog azonban nem megy olyan könnyen, ilyen ötletet egy épeszű ember sem támogatna. Állandó fogadásokat rendeznek, hogy a filmet reklámozzák, és befektetőket keressenek, még a tévés személyiséget, Vampírát is megpróbálják megnyerni maguknak – ez előbb-utóbb sikerül is fog, csak annyi kellett hozzá, hogy az extravagáns, leginkább Morticia Addamsre hasonlító hölgyet kirúgják állásából.

 A film többszöri próbálkozással ugyan, de elkészült. (A legjobb jelenet persze a tudós és a hatalmas polip végső csatája a tóban – vagyis a morfiumadagjától és alkoholtól túlpörgött Lugosi egy műanyag, mozdulatlan polipot tekerget maga körül és vergődnek a pocsolyában, mintha az állat fojtogatná őt.) A mű tehát elkészült, (húsüzemi afterparty, ahol a nőnek öltözött Ed merész, hastáncos mulatságokkal szórakoztatja többieket, egyedül barátnője nem díjazza a dolgot, megelégelve a dolgokat szakít is hősünkkel), majd annak rendje és módja szerint következik a bukás. Mielőtt teljesen beégnének, és menekülniük kellene saját premierjükről, Lugosi, eljutva arra a szintre, hogy már nincs miből fenntartania magát, a drogok is felemésztik teljesen, mind fizikailag mind szellemileg, úgy dönt, elvonó kúrára megy. Ed nap mint nap meglátogatja őt, és a váróban találkozik egy horror- és filmmániás szőkeséggel, akire nyugodtan rábízhatja a titkát a női ruhákról, a lány ennek ellenére is beleszeret. Pénz szűkében azonban kénytelen lesz hazavinni öreg barátját, és hogy megnyugtassa őt, talán hogy kedvében járjon, felvesz vele néhány jelenetet, mintha még egy filmre készülnének. Egy este azonban Lugosi végleg a túlvilág gyermeke lesz, és ahogy a narrátorunk megemlíti, hiába temették el Dracula köpenyében, többet nem kelt ki a sírból.

 Ed Wood hamar kerít egy történetet a Lugosival felvett jelenet köré, de ez addig pihentetnie kell, amíg házmesterét és annak egyház közösségét rá nem veszi, hogy támogassa a kasszasiker film elkészítésében (az öregurak a 12 apostolról akartak filmet csinálni, szám szerint 12-t, de csak egyre lett volna pénz, ezért Ed nagylelkűen felajánlotta segítségét, forgatókönyvét, amivel tuti meggazdagodnak, és elkészíthetik a másik 12 filmet). Sőt, sztárvendéget is szerepeltetnének, méghozzá Lugosi Bélát – egy dublőr közreműködésével, aki nem lesz más, mint Ed barátnőjének csontkovácsa. Amennyiben eltakarja a száját, szemei és homloka mintha Béláé lennének.

 Az egész stáb megkeresztelkedik a támogatásért, és neki is állnak forgatni, de persze a befektetők szeretnék, ha a sírrablós-ufós-vámpíros filmjük ne lenne ennyire istenkáromló, ott szólnak bele a munkába, ahol csak lehet. Ed egy fáradt, kétségbeesett pillanatában a női ruhákhoz fordul megnyugvásért, amiért csak még nagyobb fejmosást kap, és már majdnem feladja a filmet, amikor egy kocsmában iszogatva megpillantja Orson Wellest, és elsírhatja fájdalmát neki, hogy mennyire megnehezítik a körülmények egy művész feladatát, valahol megnyugtatja, hogy a nagy rendező is ugyanazokkal a nehézségekkel küzd – de soha nem szabad feladni, a jó filmért, az álmaikért megéri harcolni. Ed végül újra belelendül a munkába, győzedelmi háttérzene mellett lendületesen leforgatja a filmet, elmennek a premierre, és már-már mi, nézők is hinni kezdünk benne, hogy ez most összejön neki. Könnyekig hatódva nézi végig az ősbemutatóját, majd megkéri szerelme kezét a szakadó esőben és rögtön kocsiba pattannak, hogy összeházasodjanak – tökéletes vége lenne egy hagyományos sikertörténetnek, ha itt rögtön a stáblistával folytatnánk. De nem így történik.  

 A narrációból megtudjuk, mi történt hőseinkkel ezután. Ed életében igazi sikert soha nem ért el, egyre lejjebb süllyedt, alkoholistaként, szex-horrorfilmek rendezőjeként végezte – halála után két évvel elnyerte a nem túl hízelgő titulust, s ezzel világhírnévre és rajongói táborra is szert tett.

 

Ami bejött:

- A már emlegetett hihetetlenül B-kat főcím, a műsírokra felírt főszereplőkkel, és hátborzongatónak szánt zenével.

- A színvak operatőr, de minek is a színekkel bajlódni egy fekete-fehér film készítése közben, elég az árnyalatokra figyelni.

- A dialógusok. „-Mi kell egy filmhez, hogy tuti kasszasiker legyen? –Csöcsök!”, és az állandóan visszatérő poén: „-Lugosi! –Az még él?”

- És ha már itt tartunk, minden, amit Martin Landau csinált, nem véletlen az a mellékszereplői Oscar. Egyik pillanatban egy megfáradt, lesüllyedt sztár, aki nem kerülheti el végzetét, az öregséget, de a legkisebb filmszerepnek is örülni tud, máskor ifjonc módjára ugrik, játszik (és rengeteget káromkodik, főleg ha nagy ellenfele Boris Karloff kerül szóba), hála a morfiumos löketnek, máskor pedig majd megszakad az ember szíve, hogy ennyire beteg, és függő, és azok a könnyek…

 

trailer itt