2010.01.13. 15:57
Bla-bla-bla
*Oké, oké, írom a következő bejegyzést, nem kell ilyen agresszívnak lenni! El azokkal a fegyverekkel!*
Bár túl sok zaklató kommentárt nem kaptam (ez volt a szemrehányás:P) belátom meglehetősen rég írtam utoljára. De tökéletes alibim van: vizsgaidőszak. Persze nem októberben kezdődött, hanem decemberben, de ne menjünk bele a részletekbe.
Most viszont visszatértem, meglátjuk ki örül ennek a legjobban. Februártól kezdődik a következő félév, minden kétséget kizáróan tele csupa-csupa finom kötelező filmmel, én pedig megpróbálok róluk gyakrabban postolni (esetleg az útközben látott movie-król is, de továbbra sem ígérek sok elemzést, legfeljebb a személyes véleményem lehet a tiétek).
Hogy milyen témakörök várhatóak? Kíváncsiak vagytok, mi? Hát magyar filmek dögivel, esetleg a szürrealizmus pikáns darabjai, és ha minden jól megy, kortárs távolkeleti alkotásokra is felhívom a figyelmeteket.
Na tehát kezdődik az új év, második nekifutás, sok sikert magamnak :P
(Aki pedig felismerte a képet, annak külön ajándékcsomag ugyan nem jár, de örülünk neki - aki pedig nem tudja, miről van szó, szégyellje magát, és sürgősen pótolja. Tarantino: Becstelen brigantik)
2009.10.27. 11:13
Az aranyláz - The golden rush (1925)
Az aranyláz - The golden rush (1925)
amerikai némafilm-vígjáték
írta és rendezte: Charlie Chaplin
Szereplők:
Charlie Chaplin – Csavargó, avagy a „Kis Fickó”
A Kis Fickó Alaszkába utazik, hogy részt vegyen, és kivegye részét a divathullámmá váló, minden amerikai legbecsesebb álmából, az Aranylázból. Szerencsétlenségére hatalmas hóviharba keveredik egy elhagyatott területen és egy kis, rozoga kalyibában keres magának menedéket. Ott azonban egy szökött rab húzta meg magát, és nem nagyon örül a társaságnak, de mikor egy másik aranyásó, Big Jim is betéved a kunyhóba, kénytelen elfogadni a helyzetet, a társaság a nyakán ragadt.
A vihar heteken át tombol, az élelemből hamar kifogynak, és végül a házigazda húzza a rövidebbet, hogy útra keljen valami harapnivalóért. A rabnak talán eszébe sincs visszatérni, a Kis Fickó és Big Jim pedig szembekerül a legnagyobb szenvedéssel, az éhséggel. Chaplin egyik cipőjét beáldozza az érdekükben, nagy precizitással kifőzi, és mintha csak sültcsirke lenne, szépen elfogyasztják. Csirke, valószínűleg Big Jimnek is csak ez járhat a fejében, ugyanis éhségében hallucináció tör rá, bajtársa a szeme láttára válik csirkévé, és egy kis kergetőzés indul, hogy megegye őt. Hál isten erre nem kerül sor, egy nagy barnamedve tör rájuk, szintén az éhségtől szenvedve, és a két férfi lelövi. Van már étel, meleg bunda, a vihar is elállt végre, és útra kelnek.
Big Jim megtalál egy új aranymezőt, azonban új társa leüti őt – emlékezetét is veszti a férfi – a gazembert pedig betemeti egy leomló hóhegy. A Kis Fickó útja egy városba vezet, betér egy bárba, ahol senki sem törődik a csavargóval, észre sem vennék, a gyönyörű Georgia is csak azért táncol vele, hogy így bosszantsa fel udvarlóját. A Kis Fickó azonban meglehetősen naiv, és tisztalelkű, nem látja, hogy eszközként használják fel, és beleszeret a lányba.
Chaplin némi fortéllyal ugyan, de eléri, hogy a városszéli házacska őrzője legyen, amíg annak tudós gazdája nekivág a hó-rengetegnek. Georgia barátnőivel betéved hozzá, észreveszik a férfi szerelmét (a párnája alá rejtett fotó a lányról és kiszárított rózsaszál elég nyilvánvalóvá teszi) és hogy barátnőit szórakoztassa, ügyes játékot űz Kis Fickóval – aki ebből mit sem vesz észre, végtelenül boldognak érzi magát, szilveszterre közös ünneplést terveznek, és ahogy a vendégei távoznak, Chaplin táncol, székeket, asztalokat borít fel, széttépi párnáját, és a pihék között ugrálva ad hangot túláradó boldogságának.
Eljön szilveszter estéje, süt-főz a lányoknak, mindegyiküknek ajándékot készít, de a vendégei elfeledkeztek róla, őt pedig elnyomja az álom az asztal mellett. Álmában a vacsora tökéletesen sikerült, mindenki boldog, nagyszerűen mulatnak, sőt főhősünk egy kis műsorra el is szórakoztatja a lányokat, két zsemlébe villát szúr, és mintha lábak lennének, megtáncoltatja őket. Tapsolva, éljenezve örülnek neki a lányok, Georgia még csókot is lehel az arcára – amire a Kis Fickó felriad álmából. Már elmúlt éjfél.
A bárban mulat a város apraja-nagyja, Georgiával az élen, akinek csak hajnaltájt jut eszébe a becsapott, furcsa ember, és feltámad benne a részvét. Karon fogja barátnőit, hogy meglátogassák, de a Kis Fickó ilyenkor már árván bolyong az éjszakában, ők csak a szépen feldíszített házikót találják ott, az érintetlen terítéket, és ajándékokat.
Másnap Georgia bocsánatkérő levelet küld neki, a csavargó rögtön megvigasztalódik rajta, újra boldogan ugrik, de mielőtt a lánnyal lehetne igazán, megérkezik Big Jim, elmeséli, hogy nem emlékszik semmire, társának kell őt visszavezetnie a kunyhóhoz, ahol az arany várja őket. A Kis Fickó menne is meg nem is, de Big Jim jóval erősebb nála, és magával ráncigálja, csak egy ígéretet tud a lánynak tenni, hogy visszajön érte, méghozzá meggazdagodva.
Az aranyásók útrakelnek, meg is lelik a kunyhót, ám éjjel megint hatalmas vihar tőr rájuk, akkora, hogy még a kunyhót is elsodorja, egyenesen egy szikla szélére. Ott billeg rajta kalyiba, és nagy üggyel-bajjal tudnak csak kimenekülni belőle, a Kis Fickót majdnem magával rántja a mélybe a fa tákolmány, de mindketten túlélik. Sőt, megtalálják az aranyat is.
A következő jelenetben már a Kis Fickó és Big Jim is bundákba öltözve, milliomosként sétafikálnak egy luxushajó fedélzetén, miközben a sajtó emberei lépten nyomon fotót vagy interjút akarnak készíteni velük. Egy ilyen felkérésnek eleget téve, a csavargónk visszaöltözik régi rongyaiba, és a feldélzeten pózol, ügyetlenkedik, és le is esik a lépcsőn a harmadosztályon utazók közé – ahol a véletlen összehozza Georgiával. A lány először azt hiszi, hogy potyautas, elég szakadt rongyaira nézni, de ahogy védelmére kell, le ne dobják a hajóról, kiderül, hogy egy milliomossal áll szemben, és így egymásra találva, boldogan ér véget történetük.
2009.10.26. 09:20
A nagy vonatrablás - The great train robbery (1903)
A nagy vonatrablás (The great train robbery) – 1903
amerikai némafilm
rendező: Edwin s. Porter
forgalmazó: Edison Manufacturing Company
Az első western film, többjelenetes, akció dús, kézzel színezett kópiák.
Az első jelenetben két bandita betör egy távíróhoz, és hamis üzenet átadására kényszerítik a fickót, majd megkötözik és otthagyják. A vonat az üzenet hatására eltér az eredeti menetrendtől, megáll – egy talán szénfeltöltő állomásnál, nem nagyon értek hozzá, ezt valljuk be – és a rablók ezt a pár pillanatnyi elidőzést kihasználják, hogy felugorjanak a masinára. Először a széfhez siet, amit az őre sietősen bezárt, és eldobta a kulcsot, de némi dulakodás és robbantgatás árán megszerzik a széf tartalmát, és még pár pénzeszsákot is magához öleltek.
Majd leszerelik a masinisztákat, és megállítják a vonatot, ketten a csapatból lecsatolják a vezetőfülkét, a többiek leszállíttatják az utasokat, és elveszik ékszereiket. Aki menekülni próbál, azt lelövik. Felugranak a mozdonyra, és még egy darabon elvitetik magukat, ahonnan aztán lovon menekülnek tovább. Időközben a távíró összeszedi magát – egy kisgyerek rátalál és el is oldozza – és segítséget kér.
A következő jelenetben egy csapat, vélhetőleg a törvény szolgálatában álló férfiú táncol egy mulatóban, de ahogy beérkezik a segítségkérés, és mindenki elsiet. Ezután jön a nagy üldözéses jelenet, és tűzharc, mely során a seriff bandája lelövi a rablókat. A legutolsó képen azonban pont a egyik rablót látjuk, amint egyenesen a kamerába néz, és egy párat a közepébe lő. Anno ez biztos sokkoló volt.
Ez tehát egy nagy vonatrablás története 12 percben.
Ha kíváncsiak vagytok rá, itt megnézhető.
2009.09.24. 23:17
Kabaré – Cabaret (1972)
Kabaré – Cabaret (1972)
színes amerikai musical
rendező: Bob Fosse
forgatókönyvíró: Jay Presson Allen, Hugh Wheeler
zeneszerző: John Kander
operatőr: Geoffrey Unsworth
szereplők:
Liza Minnelli - Sally Bowles
Michael York - Brian Roberts
Helmut Griem - Maximilian von Heune
Joel Grey- ceremóniamester
Fritz Wepper - Fritz Wendel
1930, Berlin. Még pontosabban a Kit-Kat Club. Stílusosan a ceremóniamester köszöntő dalával indul a történet, rögtön ízelítőt kapunk a hely kissé buja, kissé bohókás hangulatából, miközben párhuzamosan tanúi lehetünk egy fiatal fiú megérkezésének a városba.
Mit adj isten, a srác, Brian, épp egy olyan panzióban akar megszállni, ahol a Kit-Kat ragyogó amerikai sztárja, Sally is lakik (akinek bemutatkozó zenéjére, a Mein Herr-re hamar sor kerül, cserfes pasivadász ő, a cigaretta, az alkohol és a szex jelenti számára a legkedvesebb elfoglaltságokat, miközben arról álmodozik, hogy felfedezik a klubban, és világhírű színésznő lesz). A lány rögtön szárnyai alá veszi legújabb barátját, bemutatja neki a panziót, a klubokat, az életet itt Berlinben, sőt sorra szerzi számára a munkákat, még ha ahhoz füllentenie is kell (egyszer mint angol professzort állítja be, pedig valójában filozófia szakos diák, aki csak diplomamunkáját írja itt, és nyelvtanítással próbál pénzhez jutni; másszor pedig rögtön híres író, aki könyvek fordításával is foglalkozik).
Az életük a maga szabados módján elég nyugodtnak tűnhet, de akkor pillantsunk vissza a dátumra, Berlin forrong, nem tanácsos kikezdeni a nácikkal – aki mégis megteszi, például kidobja a pénzt gyűjtő katonát a klubból, azt másnap este egy sikátorban agyonverik. Míg a politika zajlik odakint, odabent Sally megpróbálja elcsábítani Briant, aki nem túl lelkes az ügyben, szexuális élete egy nagy nulla. Nem úgy mint Fritzé, akit a lány ajánlott be kis hősünk mellé, mint tanítvány, és dzsigolóként tengeti napjait, ráadásul szemet vetett a szintén angol órára érkezett, nagyon gazdag zsidó lányra, Nataliera. Tehát több szerelmi szálat is magába foglal a történet.
Egy szomorú este után, mikor Sally régen várt apja lemondja a találkozót, és a lány szomorúan sírdogál otthon, Brian végre megnyílik felé, és egymás karjaiban kötnek ki. Mint ahogy közben az énekesnőnk Kit-Kat-es dala szól, talán most rájuk talált a szerelem. Tehát zajlik az élet.
Egy véletlen találkozás folytán azonban megváltozik minden. Sally a mosodában összefut egy Max nevű fiatalemberrel, majd kocsiját is megpillantja, és teljes a szerelem… semmi sem illusztrálhatja jobban szituációt, mint a következő dal a színpadról: A pénz hajtja a föld kerekét. Max befolyásos fickó, talán még a filmiparba is bejuttathatja hősnőnket! Talán, de annyi bizonyos, hogy bundákkal, ékszerekkel, parfümökkel halmozza el, és teljesen beleivódik életükbe. Ha ez a nézőnek nem is lenne egészen egyértelmű, a soron következő beszédes dal a Kit-Kat Club színpadán egy anekdota arról, milyen az élet hármasban… (Az egyik kedvencem!)
Egy darabig remekül megy a szórakozás, Brian is megszokja a körülöttük lebzselő férfit, olyannyira, hogy még ő is képes az ágyába csábulni. Max azonban nem marad sokáig, képes bármikor kijelenteni, hogy viszlát, jó volt együtt, és otthagyja a párost a bajban. Szó szerint, ugyanis Sallyről kiderül, hogy terhes (az apa-témát pedig kár firtatni, nincs rá válasz). Két út áll a fiatalok előtt, vagy drága abortusz, vagy a lány visszaköltözik Briannel Angliába, és felnevelik a babát – a fiú meg is kéri a kezét, és úgy tűnik, ez az állapot mindkettőjüknek megfelel.
Közben Fritz és Natalie története is tovább bonyolódik, a lány napról-napra több megaláztatást kénytelen elviselni származása miatt, és félti a férfi életét, hogy ő is ugyanennek a veszélynek lenne kitéve, ha viszonozná szerelmét. A ceremóniamester egy gorillával szőtt szerelmi dalban vázolja fel a történetet, hogy bár a lány más, attól még lehet szeretni (a poén a szám végére kiderül, nem gorillasága az „elítélendő” benne, hanem hogy zsidó). Végül Fritz bevallja, hogy iratai hazudnak, ő maga is zsidó, és egybe kelnek a lánnyal.
Sally és Brian azonban kezd elhidegülni egymástól, különféle gondok nyomasztják őket, a lánynak hiányzik a rivaldafény, a lehetőségek, és őszintén szólva beijed a felelősségtől, a jövőtől, így végül az abortusz mellett dönt. A srác megérti álláspontját, és békében vállnak el egymástól, Sally még a vonathoz is kikíséri őt, de érezhető, hogy a viszontlátás kétséges.
A lány ismét a színpadon köt ki. Utolsó dalában az életről, az igazi kabaréról énekel magával ragadó erővel, a lassú résznél iszonyat feszültség van benne, majd amolyan keretbe foglalva az egész filmet, a kezdődallam csendül fel újra, csak ezúttal elbúcsúznak tőlünk szereplőink.
Ami bejött: A ceremóniamester karaktere odavág; a fura, csenyevész, bohóckülsejű férfi, akinek mindig van egy-két keresetlen tanácsa a színfalak mögött, és egy-két meglepetése a színpadon (legyen szó akár arról, hogy nőnek öltözik, és seggriszálás után katonásan vonulnak fel s alá). Az is tetszett, hogy nem tipikus musical, abban az értelemben véve, hogy nem állnak neki a szereplők táncolni és énekelni, amikor csak kedvük szottyan hozzá, itt nagyon reálisan építették bele a dalokat: csak a színpadon! A dalok csupán magyarázzák, árnyalják, vagy épp kifigurázzák a valós eseményeket, a kettő párhuzamba állítható egymással.
trailer itt
Szólj hozzá!
Címkék: musical
2009.09.18. 20:10
Nagyítás – Blow up (1966)
Nagyítás – Blow up (1966)
színes angol-olasz-amerikai filmdráma
rendező: Michelangelo Antonioni
író: Michelangelo Antonioni, Julio Cortázar
zeneszerző: Herbie Hancock
operatőr: Carlo Di Palma
szereplők:
David Hemmings - Thomas
Vanessa Redgrave - Jane
Sarah Miles - Patricia
John Castle – Bill
Julian Chagrin – Mime
Peter Bowles – Ron
A Nagyítás. Nem is tudom, előjáróba milyen hasznos információkkal kápráztassalak el titeket. Puffogtathatnék frázisokat adaptálásról, a művészet és a valóság, az illúzió és a valóság kapcsolatáról, de ki vagyok én, hogy erre vetemedjek? Elemezze az, aki szereti a filmet, én csak elmesélem nektek, miről szól.
A kezdet kezdetén egy autónyi bohócszerűre sminkelt, bohém fiatalt látunk, ahogy kurjongatva, éljenezve szlalomoznak járgányukkal egy téren, majd felpattanak, és kirohannak az utcára az emberek közé. Zajosak, vidámak, tele vannak frissességgel és élettel. Nem úgy mint a következő képen látható menedékházból kiballagó férfiak (ha nem mondják, simán elhittem volna, hogy gyári munkások), akik megfáradva, szótlanul kitámolyognak a kapukon. Nagy a kontraszt, mi?
Közöttük azonban van egy fiatalember, akit könnyen kiszúrunk a tömegből, elég gyanúsan viselkedik, főleg amikor elsettenkedik társaitól, és behuppan kocsijába. Nem vagyok teljesen képben Anglia szociális helyzetével, de feltételezem, hogy nem minden csöves közlekedik ilyen luxusautóval… Végül megérkezik egy műterembe, modellek, fényképezőgépek, és lámpák tömkelege veszi körbe, s egy pohár borral indítva a munkát kivedlik a homeless szerepből, és mint egy igazi, elvont művész brillírozik. A híres, anorexiás felkapott modellekkel sem kivételezik, parancsolat, utasítgat, és kattintgat, sokat, igazi átéléssel, és max annyi időre áll meg, hogy csókot lehelhessen a lány nyakára.
Hosszasan szemlélhetjük hogy dolgozik, egy lánnyal, sok lánnyal, meló, meló, meló. Trükkösen szabadul meg az őt idegesítő modellektől, pihentetésképp, hogy relaxáljanak becsukhatja a szemüket, és addig ő maga egyszerűen kisétál az ajtón.
Egy festő barátjával fut össze, ő is a művészet megszállottja, talán jobban is mint barátnőjéé, akit hősünk, nevezzük nevén: Thomas el is csábítana. Ez nem jön össze egyelőre, így kénytelen beérni azzal a két fiatal leányzóval, akik műtermében várják, és bááármit megtennének azért, hogy a srác fényképezőgépe elé állhassanak. Egyelőre derogál neki két ilyen senkivel összeszűrni a levet, de kitudja, meddig marad ez így.
Ismét megszökik a munka és felelősség elől, és beiktat magának egy kiruccanást egy régiségboltba, de az eladó nem túl lelkes bácsika. (A tájképek előtt állva Thomas szemébe hazudja, hogy nincsenek képeik, főleg nem tájképek, meg hát, ami van is, mind eladva.) Thomas nem tehet mást, megörökíti a boltot, egy barátja kedvéért, és nekivág egy könnyed sétának a parkban. A galambok után más érdekes jelenség vonja magára a figyelmét, méghozzá egy pár, ő pedig jó lesifotósként a bokorból megörökíti enyelgésüket.
A nő észreveszi, és letámadja őt, hogy ezt nem teheti meg, megzavarja nyugalmukat, nem fényképezhet le bárkit csak úgy, el akarja venni tőle a gépet, mindenáron meg akarja kaparintani a képeket, de magyarázatot nem ad hirtelen felindulására. Thomas pedig flegmán, gyorsan lerázza őt, esze ágában sincs nekiadni a képeket. Újra visszatér a régiségboltba, ahol immár a tulajjal, egy fiatal nővel találkozik, beszélget vele, mintha tényleg érdeklődne utána, de figyelmét hamar eltereli egy hatalmas fa propeller, amit rögtön meg is kell vásárolnia. Valóban megkedvelte a lányt, mint kiderült barátja meg akarja venni a helyet és Thomas véleményét kérte ki, de ő most egy kísérlet erejéig megpróbálta rávenni, hogy másikat válasszon helyette.
Találkozik ügynökével valami étteremben, és megmutatja neki a menedékhelyen készített képeit – végre valami számomra is értékelhető, nem a modellek művi csillogása, a flitterek és a bárgyú pofavágások, hanem igazi, és remekül elkapott pillanatok. Thomas a divatfótózást a pénzért csinálja, semmi kétség, igazi tehetségét viszont egy megrázó könyv lapjain mutatja be.
Még haza se ér, keze csupán a kilincsen, s a parkban látott nő máris futva érkezik. Céltalanul próbálja megszerezni képeit, Thomas céltalanul próbálja kicsikarni belőle, hogy miért ilyen fontos ez neki, és közben folyamatosan azzal fárasztja a lányt, hogy mennyire jó modell lenne, próbálja ki, pózoljon kicsit. A lány megpróbál lelépni a fényképezőgéppel, de lebukik, ezután testét kínálja fel a képekért, de Thomas nem vevő a dologra – megígéri, hogy odaadja a képeket, de kicseréli a szalagokat, az ismeretlen lány azonban még mindig le akar feküdni vele, majdnem össze is jön nekik, de a körülmények közbeszólnak, a lány pedig rájön, hogy sietnie kell, meghagyja számát és elrohan.
Thomas előhívja a képeket, nagyító alá veszi minden egyes kockáját, valószínűleg ha a nő nem csigázta volna fel ennyire, nem érdekelnék ezek a buta képek. Elkezdi részleteiben nagyítani őket, kiderül az is, hogy a férfi sokkal idősebb nála, az egyik képen pedig a nő tekintete célirányosan az egyik bokor felé mutat, így azt a területet is megvizsgálja közelebbről. Érzi, hogy valami nem stimmel, csak még nem találja a titok nyitját. Újabb trükközés, újabb nagyítás és a bokorból előtűnik egy férfi alakja, amint pisztolyt szegez a párosra. Ez áám az izgalom, mi? (Antonioni helyében mindenképp raktam volna valami háttérzenét, és nem 20 percbe telt volna a megfejtés, de tudom, én túl hollywoodi vagyok, ez meg hát művészet.)
Hősünk tehát megmentett egy életet. Ezen felbuzdulva fogadja a reggel megismert két lányt, akik szeretnének modelkedni neki, és egy pankrációnak indult testmozgást követően huncutkodnak egy sort. Hamarosan a srác érdeklődése a hölgyek után teljesen megszűnik, ismét a képek tanulmányozásába kezd. Az utolsó képen, miután a lány elfutott tőle a parkban, mintha egy fekvő férfi alakot venne észre a bokorban. Mégsem sikerült megmentenie a férfit? A gondolat is borzalmas, nem hagyja őt nyugodni, az éjszaka közepén visszatér a parkba, és meg is találja a férfi tetemét.
Sokkolt hősünk visszamegy festőművész barátjához, meglehetősen alkalmatlan pillanatban tör rájuk, de a lány ragaszkodik hozzá, hogy végignézze az eseményeket, amitől neki jó lesz, Thomasnak kevésbé, majd a srác visszasiet lakásába. Amit teljesen feldúltak, egy kivételével eltűntették képeit. A festő barátnője átmegy hozzá, Thomas elmeséli neki a gyilkolós sztorit, a párbeszéd közöttük elég zavaros – legalábbis számomra, de szerencsére a lány lelép gyorsan.
Egy véletlen folytán megpillantja a parkos nőt, és a nyomába szegődik, egy raktárhelyiségben tartott félelmetesen mozdulatlan koncertre érkezik, az erősítő zúgni kezd, a gitáros ideges, és széttöri hangszerét. Erre minden kiscsaj sikítani kezd, és a tömegbe dobott fadarabokra vetik magukat.
Becsönget egy meglehetősen puccos házba, ahol házibulit tartanak, isznak, drogoznak, zajlik az élet, itt találkozik Thomas az ügynökével/barátjával, őt is értesíti a gyilkosságról, de a férfi nem akar belevonódni a történet. Sőt arra a kérdésre, hogy mit is látott Thomas elhabog egy semmit. Ki érti ezt?
A srác kelletlen ugyan, de csatlakozik a mókázáshoz, ki is üti magát egész estére. Másnap megint kimegy a parkba, hosszas sétát tesz, de már nem lát semmi nyomot, mintha mi sem történt volna, ha megtörtént egyáltalán. És a bohóckodó fiatalok tovább randalíroznak, bemennek egy 
teniszpályára, és láthatatlan labdákkal pantomim módra játszani kezdenek, a többiek pedig lélegzet elakadva figyelik. A láthatatlan labda átszeli a kerítést, és Thomast kérik meg, hogy hozza vissza, ő pedig mit adj isten, elkocog a labdáért, felkapja, és visszadobja.
teniszpályára, és láthatatlan labdákkal pantomim módra játszani kezdenek, a többiek pedig lélegzet elakadva figyelik. A láthatatlan labda átszeli a kerítést, és Thomast kérik meg, hogy hozza vissza, ő pedig mit adj isten, elkocog a labdáért, felkapja, és visszadobja.Ami bejött: A bohócaim, édesek voltak, főleg a végén! Egyébként… ha elsőre láttam volna, biztos több is akad. De azt hiszem minden filmszakos ismeri a szitut, félévente minimum egy, de lehet hogy három kurzuson is levetítik.